Mely fontos eszközök szükségesek egy autóban vészhelyzet esetén, autómentés előtt?

Habár mind bízunk abban, hogy a mi életünkben sosem fog bekövetkezni, hogy bármilyen balesetet szenvednénk el, vagy netán, hogy cserben hagyjon minket az autónk és egy autómentés Budapest, Pest megye legyen szükséges.

Ezzel párhuzamosan azonban nem árt, ha bizonyos eszközök minden esetben megtalálhatók a járművünkben, ha útnak indulunk. Ilyen helyzetben arra is fontos gondolni, hogy lehet, hogy nem is nekünk lesz majd szükséges, hanem egy másik autós társunknak, aki bajba keveredett.

Habár nem tekintjük cserbenhagyásnak, ha egy bajba keveredett autós társunknak nem állunk meg segítséget nyújtani. Viszont azt fontos tudni, hogy ilyen esetekben akár elsősegélynyújtást is elmulaszthatunk, amely azonban már bűncselekménynek tekinthető.

Ebből adódóan sokkal előnyösebb, ha rendelkezünk autónkban a szükséges eszközökkel. A legfrissebb KRESZ módosítás alapján napjainkban már csupán kettő tartozék tekinthető kötelezőnek az autóban. Ez pedig a mentődoboz és az elakadásjelző háromszög.

Ezek közül mindkettő kötelező eszköznek tekinthető, viszont büntetést azonban csak abban az esetben fogunk kapni, ha a fényvisszaverő háromszög nem található meg az autónkban. Hiszen ez műszaki tartozéknak tekinthető, ebből adódóan hiánya KRESZ szabálysértésnek tekinthető. A mentődoboz is kötelező, azonban enne a hiányossága nem jelent majd büntetést.

Valamint, fontos gondolni arra is, hogy ha szükséges, akkor egy súlyos sérülést is tudunk kezelni a segítségével. Ebből adódóan nem ajánlott ezzel spórolni és gondoskodnunk szükséges a készlet folyamatos felszereltségéről és hiánytalanságáról.

Mely eszközök lehetnek fontosak mielőtt megérkezik az autómentő?

A láthatósági mellény, amelyet megindokolni is felesleges, hiszen egy biztonsági öltözékről van szó, amely sok esetben még életet is menthet. Sajnos a hiánya már okozott tragédiát.

A vontató kötél, hiszen elég egy apró műszaki hiba és azonnal váratlanul parkoló pályára vagyunk kényszerülve. Még az is előfordulhat, hogy szerencsésebbek vagyunk és megáll hozzánk egy segítőkész autós, azonban hiába, ha nem lesz senkinél sem vontatókötél. Természetesen kivételt képez, ha pont egy autószerelő az adott illető és dugig lesz az autója szerszámokkal és szükséges alkatrészekkel.

Az izzókészlet, amely habár régebben kötelező volt, napjainkban már nem az. Nem is lenne kivitelezhető, ugyanis a mai modernebb autók esetében nem is olyan könnyű egy izzócsere, sok esetben csupán egy autószerelő képes ezt kivitelezni.

Az indítókábel, amely természetesen nem kötelező, azonban mégis jó, ha rendelkezünk vele, annál is inkább, hiszen nem foglal rengeteg helyet és roppant fontos szolgálatot jelenthet rossz esetekben.

A tűzoltó készülék, amely személyautókban szintén nem kötelező, viszont mivel életet menthet, ha rendelkezünk vele, akkor melegen ajánljuk.

A téli hónapokat tekintve pedig elengedhetetlen egy jégoldó spray és a jégkaparó, valamint egy kefe.

Illetve remek szolgálatot tehet sok esetben pár darab fontosabb alapszerszám is, mint mondjuk a kulcs, fogó vagy egy csavarhúzó.

Valamint természetesen ha lehetőségünk adódik akkor egy emelő és egy pótkerék.

De természetesen a legjobb eszköz az egy profi autómentés lesz!

Fontos tudni, hogy a fent említett eszközöket tudni is kell használni. Hiába rendelkezünk egy csúcs szuper emelővel, ha nem tudjuk kicserélni a defektes kereket. Továbbá, hiába rendelkezünk bikakábellel, ha apró fogalmunk sincsen annak használatáról. Természetesen adódik az a helyzet, amikor hiába a rengeteg eszköz, csupán egy autómentő 0-24 segíthet.

Azzal párhuzamosan, hogy egy autómentő Budapest non-stop területén gyors és precíz, ugyanolyan lényeges, hogy profi és tapasztalt szakember is legyen az adott és felkeresett szolgáltatás teljesítését tekintve. Ugyanis egy olyan nemzetközi autószállítás szolgáltatásról van szó, amellyel biztosítani képes a bajba keveredett sofőr minél előbbi kármentését és biztonságát.

Továbbá, egy autómentés Budapest 0-24, non-stop szolgáltatás folyamán az sem elhanyagolandó szempont, hogy milyen autómentés árak mellett nyújtják nekünk azt. Hiszen lényeges, hogy a minőségi szolgáltatáshoz megfizethető árak társuljanak minden esetben. Minden szituációban és bármikor számíthat cégünk azonnali segítségnyújtásunkra, ha a segítségünkre szorul. És természetesen ezt kiemelkedő színvonal mellett garantáljuk Önnek, cégünk nem fogja cserben hagyni!

Hogyan zajlik cégünkkel az autószállítás vészhelyzetben?

A baleseti mentés kivitelezése rengeteg formában és módon megkezdődhet, azonban ha a végeredményt vesszük a legfontosabbnak, akkor a cél az összes helyzetben ugyanaz. Mégpedig a sérült, viszont egyértelműen haladásra és a közúti forgalomban történő részvételre nem alkalmas gépjármű vagy autó biztonságos elszállítása a szóban forgó helyszínről.

A műszaki mentés folyamatának a kivitelezéséhez első esetben is szükséges egy olyan helyzet, amely indokolja majd ezt a folyamatot. Ilyen szituáció lehet mondjuk ha lerobbanunk, balesetet szenvedünk vagy árokba csúszunk. Azonban abban az esetben is a közúti szállítás szolgáltatásunk lehet szükséges, ha egy olyan autót vásárolunk meg, amely jelenleg ki van vonva a forgalomból és elszállítása szükséges.

Megbízható kisteherautó mentés, kisbusz mentés és furgonmentés Budapest egész területén!